Blog

Simlis webáruházak, gyanús küldemények, adathalász SMS-ek – így védekezzen a csalók ellen!

2022. 05. 10. 13:38

5+1 tipp, hogy senki ne váljon áldozattá az online csomagküldésben

A járvány kitörése óta még inkább megnőtt az online kereskedelem népszerűsége, de ez azzal is járt, hogy a csalók is egyre fondorlatosabb eszközökkel próbálják megkárosítani az embereket az online csomagküldés kapcsán. Cégünk a Packeta, hazánk egyik meghatározó csomagszállítója, különösen az átvevőhelyi kézbesítésben. Szakembereink összegyűjtötték a legjellemzőbb megtévesztési módszereket – és azt is, hogy mit tehetünk, hogy ne váljunk áldozattá.

„A Packeta 2019 óta érhető el a hazai webáruházak számára, munkatársaink naponta 200 ezer csomagot szállítanak ki harmincnégy országba. Cégünk 32 ezer webáruházzal áll kapcsolatban, így meglehetősen jól ismerjük az online vásárlással csomagküldéssel kapcsolatban azokat a pontokat, amelyekre érdemes figyelni, ha nem akarunk csalás áldozataivá válni” – mondta el Fagyas Szabolcs, cégünk értékesítési igazgatója.

1.Ismerje fel a kókler webáruházakat!

Az elmúlt években a vásárlások egyre nagyobb hányada került át az internetre, és immár eléri a 909 milliárd forintot. A webáruházak száma évente több mint 50 százalékkal nő, és már több mint 33 ezer webáruház kínálja a portékáit az online térben a nagyvállalatoktól az őstermelőkig. Az óriási választékban nem mindig könnyű kiigazodni, és könnyen ütközhetünk olyan webáruházakba, amelyek a jogszabályokat megkerülve dolgoznak, károsítanak meg vevőket. Van azonban pár árulkodó jel, amire figyelme gyanút foghatunk, hogy nem a megfelelő helyen akarunk vásárolni:

  • csak emailcímet, esetleg egy mobil számot adnak meg elérhetőségnek, címet, postacímet nem;
  • nincs megadva székhely, cégjegyzékszám, gyakran még a céget regisztráló ország sem beazonosítható;
  • erősen hiányos vagy teljesen hiányzik az ÁSZF és Adakezelési nyilatkozat;
  • árulkodó lehet, ha kizárólag „gyanúsan” pozitív ügyfélvéleményeket találunk az oldalon;
  • nincs oldalazonosító „lakat” a böngésző URL mezőjében a cím mellett;
  • az árak gyanúsan alacsonyak a konkurenciához képest;
  • a weboldal professzionális kialakítása, felépítése kívánnivalókat hagy maga után;
  • a szöveg eseteként magyartalan, sok a helyesírási hiba

2.Ne dőljön be a csaló fizetési felületeknek!

Egyre többször előfordul, hogy csaló fizetési felületek egy-egy ismert vállalkozás nevét, arculatát lemásolva próbálják megszerezni a felhasználók adatait, például bankkártyája számát és CVC kódját, vagyis a kártya hátoldalán található háromjegyű biztonsági kódját, hogy pénzt tulajdonítsanak el a számlájukról. Hogy ezt elkerüljük, a fizetési felületeknél is járjunk el körültekintően, ellenőrizzük az URL-t, az oldalazonosító „lakatot”, és csak olyan felületen fizessünk, ahová megbízható webáruház vagy csomagküldő cég irányított át.

3.Óvakodjon az adathalász SMS-ektől!

Az utóbbi években terjedő csalási forma az adathalász SMS, amely a címzettet egy csomagküldemény érkezésére emlékezteti. Az üzenet egy linket tartalmaz, amelyet megnyitva valamely csomagküldő szolgálat arculati elemeivel ellátott weboldal jelenik meg, azonban ott semmilyen funkció nem érhető el. Az oldal célja, hogy az óvatlan látogató telefonjára egy kártékony alkalmazást telepítsen, melynek segítségével az elkövetők hozzáférhetnek az eszközön tárolt adatokhoz. Ha nem rendeltünk semmit, mégis SMS-t kapunk, először is érdemes a családban körbe kérdezni, hogy esetleg ők rendeltek-e. Ha nem, semmiképp se nyissa meg a linket.

4.Ne vegyen át semmit, amit nem Ön rendelt!

Előfordulhat az is, hogy nemcsak kéretlen SMS-t kapunk, hanem valódi csomagot is megpróbálnak kézbesíteni. Mivel egyre több dolgot rendelünk, és naponta akár 2-3 futárt is várunk, könnyen azt hihetjük, hogy egy rendelt csomag érkezik, miközben kéretlen küldeményt próbálnak hozni. Néhány éve például világszerte sokan kaptak Kínából vetőmagokat, valószínűleg azért, hogy csaló kereskedők a kéretlen csomagok kézbesítésének visszaigazolásával a valódinál nagyobb forgalmat tudjanak felmutatni, és ne legyen gyanús a honlapjukon látható sok pozitív értékelés. Más esetekben a pénzre utaznak, például ha utánvéttel küldenek csomagot. Miután biztosra mentünk, hogy nem családtagunk rendelt valamit, ezeket a küldeményeket semmiképp se vegyük át, főleg, ha fizetni kell érte!

5.Ne nyugodjunk bele, ha nem azt kaptuk, amit vártunk!

Akkor is érhet még minket csalódás, ha a csomag rendben megérkezik az ajtónkhoz, de nem pont azt a terméket rejti, amit vártunk, hanem mondjuk egy olcsó utánzatot. A legjobb, ha már a kézbesítés előtt gyanút fogunk, például abból, hogy a vásárlás után kapott visszaigazoló email igénytelenül van megfogalmazva, esetleg gépi fordítóval írták. Ez esetben sajnos nagy az esélye, hogy a megrendelt termék nem olyan lesz, mint amit várunk, érdemes átvétel előtt ellenőrizni. Ha már átvettük a csomagot, és utólag derül ki a „turpisság”, akkor mindenképp az eladó webáruházon kell számonkérni, mivel a csomagszállító cégeknek nincs lehetőségük és joguk felülbírálni egy megrendelés valódiságát, vagy ellenőrizni csomag tartalmát. A kivétel, ha feltehetően a szállítás közben keletkezett a kár.

+1 Éljen a jogaival, ha akarja 14 napon belül visszakérheti pénzét

Minden vásárlónak joga van ahhoz, hogy az Európai Unión belüli rendeléstől számított 14 napon belül mindenféle indok nélkül elálljon a vásárlástól és visszakapja a pénzét. Amennyiben nem járunk sikerrel, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósághoz fordulhatunk, külföldi webáruházakkal kapcsolatban pedig az Európai Fogyasztói Központ tud segíteni. Ha pedig bebizonyosodott, hogy becsapták, érdemes rendőrségi feljelentést tenni a webáruház ellen.


Megosztás:

Szekció